A metodikai irányítást a diócesi szinódus keretein belül Hana Oravcová és Martin Fojtíček látja el. Három kérdést tettünk fel nekik a diócesi szinódussal és a benne betöltött szerepükkel kapcsolatban.
Mit jelent önnek személyesen a szinódus, és hova vagy mivé kellene, hogy eljuttasson bennünket?
Martin: A szinódus számomra óriási lehetőséget jelent a hitem "felnőtté válására". Számomra egyfajta szimbolikus határvonalat képvisel abban, hogy hogyan tartozom a egyházi közösséghez és hogyan élek benne.
Már most − a felkészülés során − rájövök, mennyire csak "húzom az időt", hogy úgy érzem, az egyház elsősorban valamilyen "ők", valahol "ott" (a plébániákon, a kolostorokban, a kurában, ...). Mennyire automatikusan várom el a rendszeres lelki szolgáltatást. Hogy úgy érzem, a pénz az egyházban mindig valahogy akad. Hogy a jó hírek hirdetését az egyházi szakemberekre bízom. Vagyis a fiatalokra, akiket az ő nyári keresztény táborukon biztosan jól megtanítanak valamire.
Közben úgy tűnik, hogy nagyon sok ember a környezetemben vágyik Istenre. És mi nemcsak hogy nem könnyítjük meg nekik, hanem talán még bonyolítjuk is az Istenélményüket.
Hana: Első pillanatban a "változó" jut eszembe. Ez egy olyan organizmus, melynek finom membránja van, és amelynek nincs fix formája. Folyamatosan megváltozik a körülmények szerint, és mégis, vagy ezek ellenére a változó előre tud haladni. Hasonlóan érzem én a szinódust. Egy olyan folyamatot, amelynek nincsenek világos határai és formái. Az erős kontúrok itt és most, a szinódus eseményében résztvevőkkel születnek meg az aktuális bemenetek és kimenetek alapján. Ekkor a folyamat folyamatosan előrehalad. Ahogy a változó képes kétségek nélkül az őt szükséges irányba mozdítani, úgy nekünk is maximálisan bízni kell abban, hogy az irány, amerre a szinódusban haladunk, jó, mert isteni vezetésű.
Ez kreatív, gyakran meglepő, talán semmi olyasmi, ami valóban igényli, hogy mindent tökéletesen megtervezzünk és megszervezzünk. És engem személyesen ez a változékonyság és állandó mozgás rendkívül szórakoztat. Ezt nagyon erősen tapasztalom a szinódusi csapatban.
És hova kellene eljutnunk a szinódussal? Nagyon szeretném, ha a szinódus egy nagyobb megértéshez vezetne minket egymás között, és nagyobb felelősségérzetséget a egyház és annak jövője iránt. Hogy a valóság feltérképezése felfedje az egyház erősségeit és gyengeségeit. Hogy a gyenge pontokat lehetőségként tudjuk megragadni, amelyek segíthetnek egy hatékony és fenntartható struktúra kialakításában, amely a hit életének élő és inspiráló képe. Az erős pontok pedig forrásként szolgáljanak, amelyeken tudunk építkezni.
Hogyan zajlik az egyes facilitátorok (a diócesi szinódus általános gyűlésének csoportmoderátorai) felkészítése? Mire fókuszáltok, és melyik képesség fontos a facilitátorok számára a legjobban?
Martin: A felkészülés még igazából nem zajlik.
Egyrészt sokunknak már van tapasztalata csoportok moderálásában a munkában, a közösségi életben és hasonlóan. Ugyanakkor a szinódusi módszer valamit különlegeset követel tőlünk mindannyiunktól: abbahagyni a versengést és elkezdeni egyezkedni. Új dolgokat megcsillantani a Szentlélek szélében magunkban. Nagyon kalandosnak tűnik, és kicsit úgy érzem, hogy ezt csak úgy lehet megtanulni, ha próbálkozik az ember (a britek azt mondják: "learning by doing").
De facilitátorként természetesen próbálnunk kell azt a szinódusi módszert én-te-mi legalább egy kicsit a bőrünk alatt érezni az első közös találkozó előtt Johannistalban. Erre törekszünk.
Huszonöt éve hallottam egy idézetet, állítólag Szent Ignács-tól, de napjainkig nem találom. Kb. arról szólt, hogy a kapcsolatokban az emberekkel vennünkk kell a szeretetet a való előtt. Ez hihetetlen nagy követelmény, különösen azok számára, akik büszkék arra, hogy mennyit tudnak, milyen gyorsan gondolkodnak, milyen karriert futottak be, mennyi felelősséget viselnek, és így tovább. Mi facilitátorok ennek a követelménynek ki vagyunk téve. És próbálunk segíteni a szinódusi folyamatnak ennek az erejével. Hogy pontosan hogyan? Nem tudom! De ezt meg szeretném csinálni és várom, hogy elkezdhessük.
Hana: Azonnal a szinódusi csoportok első találkozóján, Martin-nal egy rövid online workshopot tartottunk a delegáltak számára, a workshop eredményeit pedig felhasználtuk az "Nem kért tanácsok" videoban. Ez egy támogató anyag, amelyet a delegált csoportok facilitátorai is igénybe vehetnek a diócesi szinódus általános gyűlésén. Olyan tapasztalatokat használtunk benne, amelyeket a gyakorlat hozott, és reagáltunk a kérdésekre, gondolatokra, aggodalmakra, de akár a beszélgetések során felmerült sikerekre is. Emellett szeptemberben facilitátorok számára egy előkészítő találkozót is tartunk, ahol élőben felfrissítjük néhány készséget, és konkrétan készülünk a Johannistalba tartó találkozóra. Martin-nal egyetértünk abban, hogy természetesen rendelkezésre állunk a minőségi támogatással és tanáccsal a facilitátorok számára, ha szükséges. Mindketten jól tudjuk, hogy a csoportok moderálása nehéz feladat és mivel a facilitátorok nehézségekkel találkozhatnak. Ezért nagyon figyelünk a bátorításra és a támogatásra. Talán jobban, mint a konkrét kommunikációs készségekre, amelyeket a professzionális facilitátorok évek során tanulnak a képzés során.
Személyes véleményem szerint, és hiszem, hogy Martin ezzel egyetértene, a facilitátor legfontosabb készsége, hogy gondoskodjon a folyamat során önmagáról (a saját komfortérzetéről, aggodalmairól, érzelmeiről és a gyakorlati szervezési dolgairól). Ha valaki ezt képes megtenni, akkor sokkal könnyebben megbirkózik bármilyen nehézséggel a párbeszéd során. Ehhez a képességhez még a távolságtartás és a humor képességét is hozzátenném. Ezekkel még a legnagyobb problémák is sokkal könnyebben viselhetők az aktuális egyházban.
A diócesi szinódus fontos eleme a csoportok találkozása a delegáltakkal és a vélemények gyűjtése. Mi az, amivel tapasztalataik szerint a delegáltak a legjobban küzdenek, és mi az, amiből a legnagyobb örömük származik?
Martin: Mivel már kicsit zavarodott vagyok az egyetem miatt, ezért azt kell mondanom, hogy a válaszokra várni kell a nyáron a kurian végzett ülés jegyzőkönyvének összegzésére. Én csak néhány találkozón voltam, és csak néhány delegálttal beszéltem.
Ami engem illet, úgy érzem, hogy nagy téma van, milyen gyors és jelentős változások zajlanak az egyházban (és az egész világban) most. Izgalmas, hogy ami néhány ember számára problémát jelent az egyházban, az mások számára öröm. És engem az öröm tölt el, hogy nem zárjuk be a szemünket előlük, megnevezzük azokat és szeretnénk beszélni róluk.
Egyszerűen úgy gondolom, hogy a szinódus nem terhelhet minket, mint egy takaró. Ez egy csodálatos lehetőség, ahol – ha mi is egy kicsit vesződünk – a boldogságunk az Istenből ragyoghat.
Hana: Általánosságban úgy vélem, hogy sok delegálót, de akár a csoportokba bevont résztvevőket is foglalkoztatja az a félelem, hogy az ő munkájukból és gondolkodásukból származó kimenetek a fiók mélyén végzik, és nem történik velük semmi. Talán nem tudják teljesen látni azt a hatalmas munkát, ami az adatok feldolgozásában, a konkrét irányok megfontolásában rejlik. Ezzel szemben örömet okoz számukra, hogy részt vehetnek a gondolkodás folyamatában, részt vehetnek a diócesi fejlődésében és néha már csak az is öröm számukra, hogy valaki egyszerűen meg akarja őket hallgatni.
A csoportok moderálásának folyamatából nézve nehéz feladat az egyes résztvevők diszciplínáját irányítani, hogy a párbeszéd konstruktív és tiszteletteljes legyen, ne legyen ítélkező, hanem kölcsönösen inspiráló és gazdagító. És aztán természetesen a harmadik fázis – a Szentlélekben való megkülönböztetés. Nem könnyű megnevezni azt, ami valóban fontos és általános jellege van, és mi csupán a saját igényeink, bármilyen erőteljesen is érzékeljük őket abban a pillanatban.
Az utolsó dolog, ami eszembe jut, egy olyan ostor, amit gyakran magunkra húzunk. Ezzel azt értem, hogy az abszolút tökéletesség iránti igény, ami aztán megköt minket, hogy ne tudjuk 100%-osan teljesíteni a feladatunkat facilitátorként, és ne váltson ki valamilyen véletlenszerű hibát. Ekkor mindig eszembe jut a Metodikai Útmutató 13. oldal a jegyzőkönyvezett szinódi delegáltak számára. .
